~Érzelmek otthona~

Van egy könyv egy nagy teremben, az életkönyve ez, sok-sok kép van benne, s millió fejezet, mely leírja az emberek életét, megmutatja mennyit érünk, benne van, a születésünk, s az hogy meddig élünk. Leírja szomorúságunkat, vágyainkat, örömünk, megmondja, hogy ki lesz gazadag, s ki lesz szegény közülünk. Vérből vannak a betűi, nem egy színes költemény, hisz az is benne van, hogy az élet milyen kőkemény, kegyetlen és visszataszító történetek sora, rablók, gyilkosok és elmebetegek kora. Egyik este arra jártam, s én is fellapoztam, sok mindent megértettem, amit eddig nem is tudtam Ráébredtem arra, hogy az élet nem csak játék és mese, mert szomorú volt a könyv, bánattal volt tele. Hátat fordítottam hát s el akartam indulni, de zajt hallottam, s muszáj voltam megfordulni. Kinyílt a könyv s egy sötét oldalt láttam, egyre világosabb lett, amint fölé álltam. Elolvastam lapjait, s megtöröltem arcomat, egy képet láttam magamról, s mellette a sorsomat.

Valakit megismerni,
Hirtelen megkedvelni,
Végül egy nap belé szeretni.
Küzdeni érte,
Hogy úgy szeressen, ahogy Őt Te!
Küzdeni szerelméért, egyetlen szerelmes szaváért,
Te légy benne, neked szóljon; egy ilyen mosolyáért.
Egy érintésért, egy csókért,
Egy simogatásért, egyetlen ölelésért.
Egyetlen pillanatért, egyetlen érzésért,
Mikor csak az van benned, hogy a szíve már a Tiéd!
De ha elbuktad a küzdelmet,
Már semmi más nincs benned.
Csak annyi, hogy elvesztetted,
És egy kérdés: Mi értelme élned?
Szeretni reménytelenül, szeretni azt, kit nem lehet,
Mikor látod, hogy boldog, a szeme ragyog, de nem melletted.
Küzdeni, és kaparni a földet,
S a fájdalomban már-már kiég a lelked.
Szeretni úgy, hogy odaadod a büszkeséged,
Szeretni úgy, hogy eldobod érte életed.
De te még látod a reményt, és még egyszer megalázod magad,
Hátha most rádöbben, hogy téged szeret, hátha most sikert arat.
De nem kellesz neki,
És az önbecsülésed a porban marad.
Kit imádtál,szerettél,
Úgy kellett neked, mint egy falat kenyér,
A Tiéd nem lehet,és bele pusztul tested-lelked,
Hervadozik szíved,
S egy nap ezt olvassák feletted:
"Élt, mert született, Meghalt, mert szeretett"
Egy nap felnőni, Reménytelenül szeretni, Fájdalommal szívedben hazug
mosollyal élni,
A maró könnyeket eltitkolni, S a földi életet elhagyni,
Ez az élet, semmi más, Harc, szeretet, fájdalom és csalódás!

Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy másik világot... Aztán rájössz hogy ő is ezen a Földön él... Pedig pont ez a lényeg... Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él... És hozzon el egy világot... De ne egy másikat, hanem ezt... A miénket... Csak kicsit másképp... Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot... Akivel máshogy éled meg a mindennapokat... Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek... És még szebbek az éjszakák... Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek... Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs melletted...